Annak érdekében, hogy a lehető legjobban átlásd a Sales Funnel-ekben, azaz Értékesítési Tölcsérekben rejlő lehetőségeket és sikereket, most részletesen bemutatom, hogyan is kell ennek a rendszernek a felépítését elképzelned.

Korábban megismerkedtél már ugye azzal a 3 fontos elemmel, amivel bevételt tudsz szerezni (több vevő, nagyobb kosárérték, többszöri vásárlás). Ezt a 3 pillért pedig remekül lefedik a Sales Funnel-ek, és emiatt jelentősen megkönnyítik a dolgodat.

De először nézzük meg, hogy pontosan miért is működnek az értékesítési tölcsérek.

A Sales Funnel / Értékesítési Tölcsér egy olyan lépéssorozat, amely során mi egyre több értéket adunk az érdeklődőinknek, akik ezért cserébe egyre többet fizetnek nekünk

Ennek a lépéssorozatnak az első lépcsőfoka az, hogy az érdeklődőinknek megszerezzük az elérhetőségét.
(Szemben ugye a “régi iskola” módszerével, ahol közvetlenül a termékedre navigáltattad a hirdetésből a felhasználókat.)

Azért rendkívül fontos ez a lépés, mert sokkal többen fognak élni egy olyan lehetőséggel, ahol csak az elérhetőségüket (legérdemesebb az e-mail címre gondolni itt) kell megadniuk, mintha egyből fizetniük kéne egy termékért/szolgáltatásért. Így pedig megszerezheted az érdeklődőid akár 40%-ának is az e-mail címét, amin keresztül a későbbiekben folyamatosan megkeresheted őket különböző ajánlatokkal. Ezzel szemben ugye, ha egyből a főtermékedre irányítanád a látogatókat, akkor jó esetben vásárolna a 2%-uk, a maradék 98%-ról viszont soha többé nem hallanál.

Valahogy úgy képzeld el ezt a lépést, mint a “randizást”. Ha az utcán leszólítanék minden hölgyet, hogy lesz-e a feleségem (azaz egyből a “főajánlatomat” kommunikálom feléjük), akkor elég valószínű, hogy senki sem élne ezzel a lehetőséggel. Kivéve maximum 1-2 hölgyet, de az is inkább a véletlen műve lenne. 🙂

Első körben kisebb lépésben kell haladni és csak az elérhetőségét kérném el a hölgyeknek, hogy azon keresztül majd el tudjam hívni őket egy randira, ahol jobban megismerhetjük egymást és szépen lassan eljuthatunk a következő szintre.

Ugyanerre kell gondolni a értékesítésed során is

Lehet, hogy most mosolyogsz a hasonlaton és úgy gondolod, hogy kicsit abszurd a példa, de gondolj bele a következőbe. A célközönséged tagjai, akiket meg akarsz szólítani, ugyanúgy emberek, mint azok az emberek akik randizni mennek egymással. Ha abban a szituációban ez a bevált módszer és ez működik, akkor az értékesítési folyamataidat is felépítheted ennek a segítségével, hiszen ugyanúgy embereknek adsz el és ugyanúgy fognak ezkere a szituációkra reagálni.

Miután megvan az érdeklődőid elérhetősége, azaz feliratkoztak hozzád, akkor ezt követően azt kell elérned, hogy a pénztárcájukkal is bizalmat szavazzanak Neked és megtörténjen az első vásárlás.

Sales Funnel folyamat - belépő termék

Ezt pedig egyértelműen úgy tudod a legkönnyebben megoldani, hogyha egy olyan rendkívül alacsony árú – ám mégis hatalmas értékkel bíró! – terméket ajánlasz fel, aminek a megvásárlásán “nem kell gondolkoznia” a feliratkozottaidnak, így egyből meg tudják lépni azt. Ezt nevezzük belépő terméknek.

De miért fontos, hogy így kvalifikáld vevőké a feliratkozóidat?

Az gondolom egyértelmű, hogy több vásárlód lehet, hogyha egy olcsóbb, könnyebben elérhető terméket kommunikálsz az érdeklődőid felé. Emiatt pedig evidens, hogy könnyebben tudsz új vevőket szerezni a vállalkozásodba. De miért annyira fontos ez?

A legfontosabb dolog, amit ezzel kapcsolatosan meg kell jegyezned az, hogy ha már valaki vásárolt Nálad korábban, akkor sokkal könnyebben fogod tudni elérni azt, hogy ismételten vásároljon tőled. Ráadásul nem csak, hogy egyszerűbb, de költséghatékonyabb is elérned egy már meglévő vevődnél azt, hogy újra vásároljon, mint egy teljesen idegen látogatót rávenni arra, hogy meglépje az első vásárlást.

Ez azért van így, mert ha megvan már közted és a vevőd között a bizalom – hisz eddig sem verted át – és megtapasztalta már azt, hogy milyen jófej volt Nálad a kiszolgálás, illetve, hogy mennyire értékes terméket/szolgáltatást kapott Tőled, akkor a következő alkalommal is Téged fog választani. Hidd el, sokkal könnyebb eladni egy korábbi vásárlódnak újra, mint bevonzani egy teljesen új, hideg látogatót és rávenni őt az első vásárlásra.

Épp ezért fontos az, hogy ezt a kritikus első vásárlást megkönnyítsd a számára egy ellenállhatatlan, olcsó ajánlattal. Ezerszer könnyebb újra megszólítani azokat, akik már egyszer vásároltak Nálad, mint azokat, akik eddig még sosem tették meg ezt a lépést.

Ezt követően pedig, hogyha már a pénztárcájval is bizalmat szavazott az ügyfeled, akkor rátérhetünk a profitszerzésre!

Sales Funnel folyamat - főajánlat

Miután megtörtént az első vásárlás, akkor ezt követően már felajánlhatod a főtermékedet az érdeklődőid számára, amit garantálom, hogy sokkal többen fognak igényelni, mint abban az esetben, ha egyből ezt az ajánlatot látták volna.

Így, hogy szépen, fokozatosan eljuttattuk a felhasználókat arra a szintre, hogy megismerjenek Téged, kialakuljon a bizalom, megismerjék a vásárlási folyamatodat, minden akadályt leküzdöttünk annak érdekében, hogy ezt a lépést is meg tudja tenni az ügyfeled.

Mi történne viszont, ha itt nem állnánk meg és nem dőlnénk hátra?

Nagy valószínűséggel a konkurenciád ennél a pontnál megáll és elégedetten, nagy mosollyal az arcán hátra dől, hogy jól végezte a dolgát, újabb érdeklődőnek sikerült eladnia a termékét. De mi lenne ha Te ezzel még nem elégednél meg és még több profitra tennél szert?

Csak úgy, mint a McDonald’s-os példa esetében, ennél a pontnál, ha felajánlasz egy upsell lehetőséget, akkor az könnyedén plusz profitot tud tenni a zsebedbe anélkül, hogy ezért görcsös megoldásokon kelljen gondolkoznod.

Sales Funnel folyamat - upsell

Egyszerűen fel kell ajánlanod egy kiegészítő terméket a főajánlatod mellé, ami így színtiszta profitot fog jelenteni, hisz a vásárló megszerzését már úgyis belekalkulátad a főajánlatod árába.

Akik ezt a lehetőséget nem használják ki, azok nagyon sok pénzt hagynak ott az asztalon!

Sales Funnel-nek / Értékesítési Tölcsérnek nevezzük tehát azt a folyamatot, amely során az érdeklődőinkből feliratkozók, vásárlók, majd visszatérő vásárlók lesznek.

Sales Funnel funnelogiaMint láthatod, az értékesítési tölcsér alapja a fokozatosság elvén nyugszik. Nem szabad “ajtóstul rontani az ügyfeled házába”, fokozatosan kell eljutni arra a szintre, hogy kialakuljon a bizalom és végül a vevődként, majd törzsvásárlódként köszöntsd.

Lehet, hogy most úgy gondolod, hogy ez egy lassú, hosszú folyamat és Te inkább lemondasz a plusz bevételekről a gyorsaság árára, azaz maradsz a “régi iskolánál”, de őszintén mondom Neked, hogy ezt ne tedd!

Ez a folyamat egyáltalán nem lassítja le az értékesítésedet! Csupán ezeket az ajánlatokat, oldalakat kell egy összefüggő folyamatba felfűznöd és amint valaki meglépi valamelyik lépcsőfokot, akkor egyből kommunikálhatod felé a következőt.

Arra viszont, hogy ezt, hogy tudnád a legkönnyebben megvalósítani, engedd meg, hogy a figyelmedbe ajánljam ezt az INGYENES lehetőséget:

Rendben, mostmár értem! De, hogyan lehet nekem is ilyen rendszerem?

Készítettem számodra egy olyan lehetőséget, amellyel gyerekjáték lesz elkészítened az első értékesítési tölcséredet. Ezen a lépésről-lépésre haladó, gyakorlatirentált, INGYENES webináriumon megtanulod minden egyes elemét a sales funnel-eknek.